Nyerőben vagyok, és ott is maradok

Na persze, legutóbb is csak a szám járt, hogy majd másnapra ezernyi sikeres kereskedést hajtok végre, de ez nem így megy. Lehet, hogy agyamra ment a hőség, vagy csak nagyon kiestem a lendületből, de muszájból nem akarok pozíciókat nyitni, annak úgysem lesz jó vége. Hamarosan visszanyerem a tőzsdemonyómat és akkor majd rákapcsolok.

Azért mégsem üldögéltem tétlenül. Figyelgetem már egy ideje ezt az EURHUF-ot, mert az nem járja, hogy egy vesztes pozitól meghátráljak. Megnéztem a hetes grafikont, ahol szabad szemmel is igen jól látható, hogy pont a legutóbbi emelkedés 61-es Fibonacci szintjénél tart az árfolyam, és úgy éreztem, innen azért várható némi felfelé mozgás. Még akkor is, ha közben folyton arról olvastam, hogy most aztán olyan jóban leszünk az IMF-el, hogy igazi forintparádé várható. Nyilván örülnék én annak, ha hirtelen megjavulna a pénzünk, de közben meg valahogy nem gondolom, hogy óriási esésbe kezdene ez a devizapár.

eurhufw.JPG

Így aztán kedd délután tettem egy megbízást 294,8-hoz, kihasználva, hogy a legésszerűbb stopszint, 282 környéke viszonylag biztonságos közelségben van. A limitet pedig igyekeztem elérhető szinten meghatározni, ami nekem nem könnyű. Aztán, ahogy említettem, volt itt mindenféle kamatdöntés, meg IMF, meg izgalom, hogy majd mi lesz a forinttal, aztán jól nem lett semmi extra. Jó, felfelé sem tört ki óriási mértékben, de azért azt hiszem az a 440 pip körüli profit ahol most tartok, azért nem olyan rossz. Sőt.

eurhuf0709.JPG

Főleg hogy ebből egy kis összeget már levédtem. Mivel elég szűk stopot tudtam megadni, ezúttal kicsit többet vettem a szokásosnál (öt mikrolot, micsoda dorbézolás :-D), a pozícióm felét pedig pénteken lezártam, ez már tuti megvan. Eközben már a stopot is felhúztam, így bármi történik, nyertesen jövök ki ebből a helyzetből. Nem rossz így kezdeni a hetet :-)

süti beállítások módosítása