Furcsa páros

Tudom, tudom azt ígértem, hogy skalpos kereskedésekkel fogom elárasztani ezeket az oldalakat, és ami késik, az tuti eljön...csak nem most. Az a helyzet, hogy a skalpoláshoz egyetlen dolog mindenképpen szükséges. Vagyis kettő. Idő és mozdulatlan fenék a gép előtt. Ezekből most híján voltam, így maradtam a hosszabb távú dolgoknál.

Az EURHUF kapcsán csak annyi, hogy ha nincs az a harminc fillér, akkor kereskedői létem legnagyobb profitját könyvelhettem volna el. De volt, és a mi lett volna, ha kérdés teljesen értelmetlen. Az én megmondtam pedig – bár jó érzés – kevéske vigasz.

Közben inkább teljesen másfelé fordult a figyelmem, ugyanis egy olyan devizapárra hívták fel a figyelmemet, amiről eddig még csak nem is hallottam. Vagyis hát hallottam, külön-külön, de így együtt, a kanadai dollár és a japán jen kapcsolódását még soha nem figyeltem grafikonilag pláne.

cadjpy1022.JPG

Most megtettem, na persze könnyű így, ha a legjobban sztárolt egy profi trader lát el hasznos infókkal. Bár nem kell ismerni a devizapárt ahhoz, hogy a grafikont kielemezzem, így a napos grafikonon rögtön láttam, hogy az árfolyam egy emelkedő csatornában mozog, így elkezdtem vételi pontot keresgélni.

cadjpy1017.JPG

Nem mondom hogy tökéletesen eltaláltam ezt 79,987-nél, de kisebb nagyobb hullámvasutak után azért mégiscsak felfelé mozog ez a dolog. Na persze majd akkor dumáljak, ha ott a profit a zsebemben, tudom :-)

süti beállítások módosítása