Breaking: új devizapáron nyitottam pozíciót, ami nem más, mint az EURHUF. Az persze már külön kérdés, hogy ez miért is volt jó nekem. Egyelőre a tapasztalaton kívül semmire, ugyanis szépen elbuktam több mint harminc eurót, így jelen pillanatban szerintem egyedül én nem örülök a forint erősödésének. Vagyis egy kicsit mégis, hiszen bár vesztettem, a törlesztő részletem így kisebb lesz, tehát átlagban nem járok rosszul. Csak a kereskedői önérzetem sérült már megint, na de annak meg nem árt.

Egyébként ezt a vételi megbízást elég régen beállítottam, még két hete csütörtökön.

Aztán múlt pénteken, miközben én a Budapest Bár koncerten dúdolgattam, hogy „A pénzemet én máma mind elmulatom” (talán ezt jelnek kellett volna vennem...) szépen aktiválódott a vétel. Igaz, jóval az általam megadott ár alatt, 292,8-nál mivel akkor épp 160 volt a spread (ómájgád mondtam utólag, bár legalább ebből is látszik, hogy ez egy valós piac). A stopot 288 alá tettem, mert bár a legbiztosabb szint 282 alatt volt, az nekem már túl nagy kockázatot jelentett volna.

Mindenesetre örültem az új pozíciómnak, mert azt hittem, hogy a görög választások körüli pánik majd jól felnyomja az eurót, aztán tessék. Hiába, a hit és az elvárás nem kívánatos érzelmek a tőzsdén.

Amikor láttam, hogy erősödni kezd a forint, már éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, és persze ilyenkor jön az ellenállhatatlan kényszer, hogy az ember lejjebb húzza a stopszintet. Na ennek kell ellenállni, és méltósággal búcsúzni attól az összegtől, amit kockáztattam. Az újzélandi dollárral már kiegyenlítettem a számlát (ha több részletben is, de szépen visszanyertem, amit elbuktam az elején) és nagy valószínűséggel ez lesz majd az EURHUF-on is, csak győzzem kivárni a megfelelő alkalmat.

Az aranyban még mindig benne vagyok. Kicsit izgulok is a ma esti FED kamatdöntés miatt, mert ha az összeborzolja a piacot, ki tudja mi lesz a szépen gyarapodó profitommal?