Mi folyik az olajpiacon?

Stresszes dolog ez az olaj, nem csodálom, hogy fél Texas alkoholista. Ha ebből kéne élnem, én is tömény szesszel nyitnám a napot. Mégis, mindig odavillan a kis grafikonjával az orrom elé, és csábítgat. Sajnos számlám adottságai nem teszik lehetővé, hogy komolyabb bizniszbe bonyolódjak, még akkor sem ha Jerry ajánlgatja a Traderszobában. Eladtam volna én, ha az ésszerű stopszinttel nem épp a teljes számlaegyenlegem felét tettem volna kockára. Így csak nézem tátott szájjal, ahogy zuhan. Ha valaki ezt most elkapta, annak csak gratulálni tudok, és irigykedem. Asszem engem idén sem hívnak meg az olajvállalkozók báljára...

olaj0920h4.JPG

Közben kiderült, hogy alvajáró vagyok. De az a fajta, aki álmában komplex dolgokat művel, például kitöröl egy megbízást. Bár úgy döntöttem, valóban nem próbálkozom egy ideig a forint és euró csapatával, azért bent hagytam egy buy limitet, amit még a szakításunk előtt tettem 280 magasságába, kizárólag a jó öreg Fibonacci katapult alapján.

eurhuf0920.JPG

Aztán egyszer csak eltűnt. Nem jókor, amint azt a mellékelt ábra bizonyítja, ugyanis most éppen szép kis pluszban lennék. És egyszerűen tényleg nem emlékszem, mikor töröltem. Nem mintha annyira nyomasztana egy kimaradt kereskedés, de mentális állapoton ilyenforma megbillenése igenis aggaszt.

Mostanában egyébként sincs sok sikerélményem.

Múlt héten például elővettem egy régi szerelmemet, és odapöttyintettem egy békülő sell limitet az NZDUSD-re. A napos grafikont néztem és a csökkenő trendvonal alapján valahogy eladni támadt kedvem, mert úgy éreztem ennek a devizapárnak lefelé vezet az út.

nzdusd0920.JPG

Kérdem én, számítottam rá, hogy összerogy a dollár, és bebukom? Hát nem. Új-Zéland lehet a világ legszebb helye, de hogy nem a devizájukon keresem meg az odaútra valót, az egyre valószínűbbnek látszik.

süti beállítások módosítása